2018. november 7. Morituri te salutant
A III. Nemzetközi Sztalker Színházi Fesztivál záróakkordjaként a Kijevi Ivan Franko Nemzeti Színház társulata először vendégszerepelt Beregszászban. Október 31-én az ismert ukrán novellaíró, Vaszil Sztefanik műveiből rendezett, Dmitro Bohomazov rendező által adaptált Morituri te salutant c. előadást láthatta a közönség.
Vaszil Sztefanik művei többnyire tragikus témájúak, a mindennapi falusi életet ábrázolják. Az előadást a rendező kilenc novellából gyúrta össze. A novellákban mindennapi történeteket, szülő-gyerek, férj-feleség kapcsolatokat mutat be. Beszél az életről és a halálról, az álomról és a valóságról, a nehéz munkáról és arról, hogy az ember örökké a jóra vágyik. Az előadásban a tragikus és a komikus részek egybefonódnak. Arra ösztönzi az embereket, hogy bármilyen nehézséggel is találkoznak az életben, muszáj mindig kibírniuk, és két lábon állniuk. A halál torkában is az életet kell előtérbe helyezniük. Az előadás során a lélek legmélyebb fájdalmait zenei és többszólamú népdalokból összeállított betétekkel teszik a színészek még színesebbé, élvezetesebbé.
A nem mindennapi előadást követően tudósítónk Dmitro Bohomazovval, a Kijevi Ivan Franko Nemzeti Színház főrendezőjével beszélgetett kárpátaljai élményeikről, az előadás üzenetéről, a kultúra nemzeteket összekötő szerepéről.
– Milyen a benyomása, az életérzése az első előadást követően itt, Beregszászban?
– A színházi világban szükség van az ilyen különleges légkörű fesztiválokra, mint amelyen most részt vehettünk. Ez a mai nap ünnep volt a számunkra, a közönség nagyon lelkesen, hihetetlen figyelemmel kísérték az előadást. Nagyon jóleső érzés a színészek számára is ilyen publikumnak játszani. A város is nagyon szép, én párszor jártam már itt turistaként a családommal, nagyon szeretjük ezt a helyet. Azt látom, hogy a város fejlődik, szépül, és szemmel látható a fejlődés. Nekünk nagyon kellemes volt itt, Beregszászban játszani.
– Nem volt-e izgalom önökben, amikor megtudták, hogy Beregszászba kell jönni, játszani? Tudva azt, hogy ez többségében magyarok által lakott település?
– Nem izgultunk. Régóta ismerem Vidnyánszky Attilát és a társulat néhány tagját, nagyon jó viszonyt ápolunk. Én úgy érzem, hogy ez egy diplomáciai misszió is egyben, hiszen most, sajnos, nem a legjobb a két ország között a kapcsolat, de a kultúra mindig híd lehet a nemzetek között. Én azt gondolom, nagyon fontos az, hogy az itt élő emberek barátkozzanak egymással, ne távolodjanak el egymástól. A mai előadás légköre pedig lehengerlő volt, annyira nagy szeretettel fogadták az előadást, hiába volt a közönség nagy része magyar. Ez is azt mutatja, hogy a kultúra képes összekötni a nemzeteket. Én azt gondolom, hogy a kultúra egy széles horizont az életben, amely segít megismerni és elfogadni egymást.
– Fantasztikus darabot láthattunk a mai estén: a Vaszil Sztefanik művei alapján összeállított Morituri te salutant című előadást az ön rendezésében. Mi a darab üzenete, ahogyan ön látja?
– Ritkán szoktam elmondani, hogy mi egy előadás üzenete, mert azt gondolom, hogy elsősorban az a fontos, amit kivált a nézőből, és ami akkor benne megszületik üzenetként az előadás alatt. Sztefanik számomra egy igazi géniusz. Nagyon kiemelkedő írónak tartom, akinek az eszmeiségét nem korlátozza a nyelviség. A lényegük ezeknek a szövegeknek az, hogy az emberiség nem fogadja el a szenvedést, és nem akar szenvedést az életébe. Sztefanik hősei ezekben a nehézségekben mindig Istenhez fordulnak, ettől különlegesek. Szerintem Vaszil Sztefanik maga egy sztalker, a művei olyanok, mintha nem is lenne írójuk. Szimbolikusnak tartom azt, hogy pont egy ilyen nevű fesztiválra hoztuk el ezt a darabot.
– Ön mit gondol, jelenthet-e valamit a két ország kapcsolatára nézve, hogy meghívták az előadást a budapesti Nemzeti Színházba?
– Nem értem, hogy mi lett az oka a változásnak a két ország kapcsolatában. Hiszen Magyarország volt az elsők között, aki elismerte Ukrajna függetlenségét. Nem vagyok politikai szakértő, így nem látom át a helyzetet. De nagyon sajnálatosnak tartom. Én egyébként igyekszem nem foglalkozni a politikával. Mi nem vagyunk politikusok, de ha valamilyen módon mi a közös kulturális munkával tudunk segíteni ezen a helyzeten, és bármilyen előrelépést segíteni, akkor azt mi igyekszünk megtenni.
Váradi Enikő
Kárpátalja hetilap, 929. szám