2018. október 31. Edith Piaf életrajzát és dalait bemutató előadást tartottak Beregszászban a III. Nemzetközi Sztalkler Színház Fesztivál keretein belül október 28-án.
A debreceni Csokonai Színház előadóművészeinek – Varga Klára és Rusz Milán – tolmácsolásában a legendás francia sanzonénekes megrázó élettörténete és örökzöld dalai elevenedtek meg. A darabban megidézett monológok és sanzonok az öregedő művésznő halála előtt lelkében játszódnak le.
„Nem, nem bánok semmit sem” – énekli a Kis Veréb egyik dalában, melyről akár bátran állíthatjuk, hogy munkásságának meghatározó műve. Az énekes, aki mélyről indult, akinek életére rengeteg nehézség, fájdalom, elvesztés és a szerelem iránti örök elköteleződés jellemző. Az énekes, aki bátran merte vállalni múltját, történeteit, és minderről felkavaróan, szívbemarkoló őszinteséggel volt képes énekelni. Nyíltan vállalni, hogy semmit sem bán abból, amit tett.
Közel fél évszázada annak, hogy Edith Piaf eltávozott, azonban máig ő a legismertebb énekese a sanzon műfajának.
Az előadásban a díva tíz legismertebb slágere, többek között a Nem bánok semmit sem, a Szerelem himnusza és a Milord hangzik el, hogy a dalok közötti monológokkal végigvezessék a nézőket az énekesnő életének főbb állomásain.
Az egész előadás két művészre épül, Rusz Milánra, aki a tangóharmonikás szerepét tölti be és Varga Klárira, aki az énekesnőt alakítja. A zenés próza minden pillanata leköti a nézők figyelmét, a dalok és a monológok által pedig többszörös katartikus élményben lehet részünk. Az előadásmód egyszerűsége, mégis mélyről feltörő tiszta ereje, a történet, mely szívhez szóló őszinteséggel ragadja magával a nézőt: a felemelő pillanatokban együtt sírunk és mosolygunk a művészekkel. Egy-egy érzelemdús ének pedig képes az ember legmélyebb pitvarait is megszólítani. Az előadás alatt az énekesnő életének fontosabb csomópontjait érintik a színészek. Rusz Milán virtuóz harmonikajátéka, a színpadon kialakított félhomály,a jól ismert örökzöldek a Párizsi romantikába kalauzolják a közönséget.
A remek előadást követően tudósítónk Varga Klára művésznővel beszélgetett:
– Hogyan jött az előadás gondolata?
Rusz Milán kollégám írta meg a darabot Edith Piaf életéből, és ő szerkesztette bele a dalokat is. Körülbelül tíz évvel ezelőtt mutattuk be először a darabot. De Milán fejéből „pattant ki” az ötlet, hogy ezeket a dalokat történetbe helyezzük el, és úgy mutassunk be egy emberi sorsot.
– Edith Piaf életét többen is feldolgozták már. Nem volt-e ez kihívás az ön számára?
Nem gondolkodtam ezen. Én annyit tudok adni. Igazából nagyon boldog vagyok, hogy ezt a történetet elmesélhetem. Egy nagyon szabad ember volt, egy olyan végtelen lelkű, egy olyan teherbíró képességű, olyan fantáziájú, akivel csodálatos volt azonosulni.
– Mit üzenhet a ma emberének Edith Piaf alakja, karaktere?
Azt, hogy mindig van lehetőség újrakezdeni. Mindig van lehetőség, akármilyen mélyen van valaki, az nem jelenti azt, hogy ott marad. Merni kell álmodni és nincs az a magasság, ahonnan le ne lehetne zuhanni, és nincs az a mélység, ahonnan pedig ne lehetne felállni. Nagyon fontos, hogy merjünk álmodni.
– Első alkalommal jár Beregszászban. Milyen volt itt játszani?
Olyan, mintha az ember hazajönne, amikor itt jár Kárpátalján. Egész kivételes este volt számomra. Ennyire érzékenyen figyelni, a szeretetnek ilyen egyértelmű megnyilvánulásával találkozni közönség részéről nem szoktunk, felkavaró volt. Katartikus volt a közönség odaadása. Nagyon ritka.
Váradi Enikő