facebookicon

   

Műsornaptár  

H K Sze Cs P Szo V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
   

iii sztalker feszt2018.11.01. Izgalmas és eseménydús rendezvénysorozatot zárhatott a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház. Október 24–31. között nyolc színdarabot láthatott a kárpátaljai közönség. A magyar és ukrán nyelvű előadásokon kívül szoboravatót, közönségtalálkozót és filmklubot is tartottak a beregszászi társulat fennállásának 25. évfordulója alkalmából. A fesztiválnak a beregszászi színház adott otthont.

„A színház egy nagy család sokféle emberrel, akiket összeköt az egy közös tenni akarás, valamint közös dac, mert csak ennek tudható be, hogy annyi éven keresztül, nehézség és kétségek árán életben van” – mondta Kacsur András, a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház igazgatója a fesztivál megnyitóján. A fesztivál első napján A szarvassá változott fiú. Kiáltás a titkok kapujából című színpadi kompozíciót láthatta a közönség a beregszászi színház előadásában, amelyet Juhász Ferenc verse alapján Vidnyánszky Attila rendezett.

A második napon két művet mutatott be a budapesti Nemzeti Színház: a János vitéz missziót és aFodrásznőt. Kukorica Jancsi történetét Vidnyánszky Attila vitte színpadra. A darab egyfajta beavató: a frissen végzett színészhallgatók mutatkoztak be általa. A Fodrásznő Szergej Medvegyev műve és Viktor Rizsakov rendezésének gyümölcse, amely 2010-ben elnyerte a X. POSZT legjobb előadásának díját, a MASZK Országos Színészegyesülettől pedig Szűcs Nelli, a darab címszereplője a legjobb női alakítás díját nyerte el vele.

Fedák Sári születésének 139. évfordulója alkalmából Szűcs Nelli színművésznő kezdeményezésére szobrot avattak a nemzet Zsazsájának Beregszász főterén, majd Szűcs Nelli önálló estet tartott Fedák Sári-estcímmel Dávid Zsuzsa rendezésében október 26-án. Az előadás után közönségtalálkozót szerveztek. A találkozón Szűcs Nelli színésznővel és Fedák Mária Lujzával beszélgetett Kudlotyák Krisztina. A beszélgetés után kérdéseket tehetett fel a közönség a színésznőnek.

Hamvadó cigarettavég és Párizs hídjai – két hatalmas sanzonénekesnő életútját láthatta a nézőközönség október 27-én és 28-án. Varga Klári, a debreceni Csokonai Színház művésznőjének és Rusz Milán szereplésében Karády Katalin- és Edith Piaf-esten vehetett részt a nagyérdemű. A zenés estek folyamán felcsendültek a sanzonkirálynők slágerei, illetve megismerhettük fordulatos és drámai életútjukat. Az előadásokat Rusz Milán rendezte.

Egy vérpezsdítő ukrán nyelvű komédiát mutatott be az ungvári színház társulata a Sztalker-fesztivál hatodik napján. Az Обережно – жінки! Vigyázat – nők! volt látható a Kárpátaljai Megyei Ukrán Zene-Dráma Színház tagjainak közreműködésében. A darab szerzője Andrej Kurejcsik, rendezője Olekszandr Szarkiszjanc.

Filmklubot, opera- és operettgálát szerveztek a beregszászi színházban október 30-án. Magyarország Beregszászi Konzulátusa kezdeményezésére indított Filmklub-estek folytatásaként Kulin Zoltán díjnyertes dokumentumfilmje, az Ide nekem az oroszlánt is! volt látható, amely a beregszászi társulat történetét mutattat be. A filmnézés után közönségtalálkozóra került sor, melyet Kulin Zoltán moderált. Este világhírű operákat és közkedvelt operetteket hallhatott a közönség a debreceni Csokonai Színház kórusának előadásában. Olyan nagy zeneszerzők művei csendültek fel, mint Verdi, Bizet, Rossini, Erkel. Az operettek között Kálmán Imre több dala is elhangzott.

A fesztivál zárónapján a Morituri te salutant című drámát adta elő a kijevi Ivan Franko Nemzeti Akadémiai Drámai Színház társulata. Az ukrán nyelvű előadást Dmitro Bogomazov rendezte Vaszil Sztefanik azonos című pszichológiai regénye alapján.

A beregszászi színház méltó módon ünnepelte 25. jubileumát. A rendezvény minden programja iránt nagy volt az érdeklődés. Esténként telt ház előtt játszottak az itthoni és vendégszínészek egyaránt, nagy sikereket aratva fellépéseikkel. A színház összeköt, amit az is igazol, hogy az érkezett társulatok – Budapesttől Kijevig – otthonosan mozogtak a színház színpadán, és a közönség is magáénak érezte a produkciókat. A III. Sztalker-fesztiválon olyan hatalmas ikonok alakjai keltek életre, mint Fedák Sári és Karády Katalin, akiknek az igazi énjüket ismerhette meg a közönség, nem pedig azt, amelyet a közvélemény eddig ismerni vélt. Olyasfajta őszinteséget láthatott a néző a színpadon, amilyet a való életbe sem mindig tapasztalni.

A fesztivál véget ért ugyan, de a színházi élet folytatódik: november 14-én és 15-én Lisa Langseth: A karmester szeretője című sors-dráma lesz látható a beregszászi színház színterén Kacsur Andrea szereplésében.

Szabó Kata
Kárpátalja.ma