2019. december 03. „Ez nem történelmi dráma. Nem. Ez a darab úgy viszonyul Esze Tamáshoz, ahogy Sergio Leone westernjei a vadnyugat pisztolyhőseihez.” (Eck Attila)
Bemutatták A veszett brigadéros című előadást a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színházban december 2-án.
A színdarab felvezetőjeként Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke köszöntötte a jelenlévőket. Felszólalásában háláját fejezte ki a darab rendezőjének, írójának, koreográfusának, a Kárpátalja Néptáncegyüttes táncművészeinek és mindenkinek, aki hozzájárult az előadás létrehozásához.
– 1919-ben csatolták el Kárpátalját, és amikor elcsatolták, akkor nem volt színháza, sem néptáncegyüttese. Száz év elteltével ott tartunk, hogy itt világbemutatóról van szó: ezt a darabot még sehol senki nem játszotta – mondta a KMKSZ-elnök.
A kárpátaljai színműkedvelők ezúttal teljesen új jellegű előadást láthattak a beregszászi színház pódiumán. A darab létrehozói oratorikus kurucwestern megnevezéssel illetik a vadnyugati hangulatot, a történelmi dráma és táncszínház elemeit ötvöző alkotást.
Az előadás a szabadságharcot megelőző időszakot kívánja bemutatni nem mindennapi módon. A színmű megalkotói ezt ügyesen meg is teszik: Esze Tamás (Ferenczi Attila) életét láthatják a nézők ismerős és kevésbé ismerős megállókkal. Tanúi lehetnek annak, ahogyan a jobbágycsaládból származó szerető férj, feleségétől, Annától (Mónus Dóra) eltávolodva az ellenség vérére szomjazó brigadérossá válik a megtébolyodás útján. Az irányíthatatlan harag és bosszúvágy lassanként megemészti belülről, így a reményvesztett igazságkereső antihősnek vezetőre lesz szüksége.
Eck Attila, a darab írója kifogástalanul bánik a szavakkal. Humoros megszólalásokkal, időnként hátborzongató metaforáival ügyesen a cselekményre összpontosítja a nézők figyelmét, ezzel modernné és befogadhatóbbá téve az első tekintetre rétegműfajba tartozó előadást.
Gyevi-Bíró Eszter, az előadás rendezője tökéletesen bánik minden egyes apró elemmel: egy szó sem hangzik el fölöslegesen, egy mozdulat sincs megtéve hiába, és az utolsó eldobott érmének is elengedhetetlen szerepe van. A Sikentáncz Szilveszter által hibátlanul megkoreografált mozzanatok kiválóan harmonizálnak a drámai, időnként megnevettető vagy éppen westernszerű jelenetekkel.
Az előadás a Rákóczi-emlékév keretében a Rákóczi Emlékbizottság támogatásával, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. közreműködésével a KMKSZ felkérésére jött létre.
Jackánics László