„A nemzeti jelentőségű intézmény cím kötelez”

A Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház (Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház) bejáratánál felirat jelzi, hogy „Thália e temploma” nemzeti jelentőségű intézmény, ami jelzi, hogy elsősorban a kárpátaljai magyarság, de emellett az egész nemzet számára fontos az a kulturális munka, melyet ez a színház végez egy most könyörtelen ostrom alatt álló magyar nemzetrész megmaradása érdekében, mely nemzetrész nélkül az összmagyarság is szegényebbé válna. Pillantsunk hát be egy kicsit a kulisszák mögé is, és ismerjük meg jobban e színház életét.

– Jelenleg tizenegy színész, színésznő alkotja a társulatunkat, és van hat segédszínészünk, akik még nagyon fiatalok (van, aki már leérettségizett, de többjük még középiskolás). És előttük áll a nagy feladat, hogy miután belekóstoltak a színművészetbe, úgy döntenek-e, hogy ezt a pályát választják, és jelentkeznek a különböző színművészeti főiskolákra, egyetemekre, hogy képzett színészekké, színésznőkké váljanak – mutatja be az intézményt Kacsur Andás színházigazgató.

– Visszapillantva az elmúlt évre, melyik előadásukat tartja a legemlékezetesebbnek?

– Minden előadás emlékezetes, hisz’ a színház egy élő dolog, a közönség sohasem egyforma, gyakran másként reagálnak ugyanazokra a jelenetekre, és ez kihatással van az egész előadásra is. Kissé a főzéshez tudnám hasonlítani az előadásokat. A főzés során ugyanis oda kell figyelni, milyen sorrendben adagoljuk a hozzávalókat, és nem hagyhatjuk magára a készülő ételt. A színjátszás világában pedig minden este ott és akkor születik meg az előadás, nem lehet kényelmesen, behunyt szemmel elkezdeni játszani azt. Elmondhatjuk viszont, hogy egy színdarab első bemutatója a legemlékezetesebb, akkor derül ki a színész és a rendező számára, hogy milyen munkát végeztek az elmúlt 1-2 hónapban, a színházakban ugyanis az a gyakorlat, hogy kb. egy-másfél hónapnyi munkába kerül egy színmű színpadra állítása. Ebben benne van a szövegtanulás, ha tánc is szerepel a színdarabban, akkor annak a begyakorlása is, valamint a díszletek elkészítése. És ha nagyon bonyolult színdarab kerülne is színre, akkor is egy-másfél hónap marad a felkészülésre, csak ezekben az esetekben növekszik a feszültség a munka folyamán.

– Említette a díszleteket. Ezeket hol készítik vagy készíttetik el?

– A díszleteket többnyire a rendező vagy a díszlettervező álmodja meg. Általában legyártatjuk az elemeket különböző kárpátaljai szakemberekkel, a famunkákat például asztalosokkal, az utolsó simításokat pedig – például egy kis pácolást, egy kis festést – mi végezzük el rajtuk itt, a színház területén. És hogy mennyire nehéz a dísz­letek elkészítése? Vannak bonyolult díszletek, melyeket nehéz elkészíteni, illetve egyszerűek, melyeket könnyen meg lehet csinálni. De az előadások szempontjából nem a díszlet a legfontosabb, hanem a színész a színpadon, elsősorban pedig a közönség a nézőtéren.

– A mostani időkben, amikor nagyon sok földink külföldön kénytelen munkát vállalni, és hónaphosszat a határokon túl dolgozik, a társadalom pedig atomizálódik, az emberek magukba fordulnak, nehéz őket kimozdítani az otthonukból, nem csökkent a színházlátogatók száma?

– Nem csökkent a számuk, nagyon sokan szeretnek színházba járni, mindegyik előadásunk teltházas, ami a szervezőnknek, Sin Edinának köszönhető, aki lankadatlan lelkesedéssel szervez, egyeztet, s így széles e Kárpátalján mindig nagy létszámú közönség előtt léphetünk fel. Otthonunk, a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház mellett fellépünk Ungváron, a Kárpátaljai Megyei Ukrán Zenei-Drámai Színházban, a Munkácsi Drámai Színházban, a Nagyszőlősi Járási Művelődési Házban, a Viski Nagyközségi Művelődési Házban, a Técsői Járási Művelődési Házban, és más kultúrházakban is. Megjegyezném viszont, hogy nagyon sok művelődési ház borzasztó állapotban van, ami pedig a fűtést illeti, hűvös időben jéghideg kultúrházakban lépünk fel, például Dercenben, Técsőn, Nagyszőlősön, és csak a három említett színházban van fűtés… De a közönség akkor is eljön, ha hideg művelődési házakban játszunk.

– Milyen színdarabokat kedvel inkább a közönség: vígjátékokat vagy drámákat?

– Tekintettel az ukrajnai politikai és gazdasági helyzetre, melyek nem adnak okot sok örömre, az emberek szívesebben néznek vidámabb stílusú színműveket, hogy legalább egy kis időre elfelejtkezzenek a súlyos problémáikról, és felüdüljenek.

– Külföldi fellépések?

– Meghívásos alapon utazunk a határon túlra előadni színdarabjainkat. A többi, magyar kisebbség által is lakott területek közül a Felvidéken legutóbb egy éve, Erdélyben három esztendeje, a Délvidéken pedig még korábban léptünk fel. Viszont állandó résztvevői vagyunk a magyarországi Kisvárdai, illetve a Zsámbéki Színházi Fesztiválnak.

– Az idén milyen színműveket terveznek előadni?

– Tovább játsszuk a már eddig is játszott színdarabokat, a Liliomfi XI. évadja is a színpadon van, a húsvét alkalmából pedig aktualitást nyert Verebes Ernő Gerendák c. színműve is, mely a nagyhéten játszódik, ezért most ezt is bemutattuk itt, Beregszászban.

 – Megkerülhetetlen a kérdés: az új nyelvtörvénytervezet értelmében – mely már „átment” a Legfelső Tanács kulturális bizottságán – a nem ukrán nyelvű színházi előadásokat az államnyelven kellene feliratozni. Mit szól ehhez?

– Színházi fesztiválokon bevett gyakorlat, hogy idegen nyelvű előadásokat feliratoznak, de egy nemzetiségi színház hétköznapjaiban ez túlzás lenne.

– Mennyiben segíti önöket anyaországunk, és miként tudnak megélni a bevételeikből?

– Magyarországnak köszönhető a létezésünk, az is, hogy lehetővé vált épületünk mostani felújítása. A bevételeink viszont nem éppen magasak. A lelkesedésünk és főleg az elhivatottságunk visz minket játszani.

– Mit tekint a színházuk legfőbb feladatának? És mit jelent számukra az a tény, hogy nemzeti jelentőségű intézménynek számítanak?

– Mi a legfontosabb feladatunk? Hogy ne húzzuk le a rolót. Értékközvetítő, kultúramegőrző szerepet töltünk be. Nem lehet kérdéses létünk fontossága. És a Felső-Tisza-vidéken, ahol szórványban vagy nyelvszigeteket alkotva élnek a magyar közösségek, még nagyobb szükség van arra, hogy magyar nyelven játsszunk színműveket a magyar közönségnek. A nemzeti jelentőségű intézmény cím pedig arra kötelez minket, hogy rendületlenül álljunk a helyünkön, és tegyük a dolgunkat.

 

Lajos Mihály/Kárpátalja hetilap

2018. április 7., 19:16, 898. szám

„A nemzeti jelentőségű intézmény cím kötelez”

A Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház (Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház) bejáratánál felirat jelzi, hogy „Thália e temploma” nemzeti jelentőségű intézmény, ami jelzi, hogy elsősorban a kárpátaljai magyarság, de emellett az egész nemzet számára fontos az a kulturális munka, melyet ez a színház végez egy most könyörtelen ostrom alatt álló magyar nemzetrész megmaradása érdekében, mely nemzetrész nélkül az összmagyarság is szegényebbé válna. Pillantsunk hát be egy kicsit a kulisszák mögé is, és ismerjük meg jobban e színház életét.

– Jelenleg tizenegy színész, színésznő alkotja a társulatunkat, és van hat segédszínészünk, akik még nagyon fiatalok (van, aki már leérettségizett, de többjük még középiskolás). És előttük áll a nagy feladat, hogy miután belekóstoltak a színművészetbe, úgy döntenek-e, hogy ezt a pályát választják, és jelentkeznek a különböző színművészeti főiskolákra, egyetemekre, hogy képzett színészekké, színésznőkké váljanak – mutatja be az intézményt Kacsur Andás színházigazgató.

– Visszapillantva az elmúlt évre, melyik előadásukat tartja a legemlékezetesebbnek?

– Minden előadás emlékezetes, hisz’ a színház egy élő dolog, a közönség sohasem egyforma, gyakran másként reagálnak ugyanazokra a jelenetekre, és ez kihatással van az egész előadásra is. Kissé a főzéshez tudnám hasonlítani az előadásokat. A főzés során ugyanis oda kell figyelni, milyen sorrendben adagoljuk a hozzávalókat, és nem hagyhatjuk magára a készülő ételt. A színjátszás világában pedig minden este ott és akkor születik meg az előadás, nem lehet kényelmesen, behunyt szemmel elkezdeni játszani azt. Elmondhatjuk viszont, hogy egy színdarab első bemutatója a legemlékezetesebb, akkor derül ki a színész és a rendező számára, hogy milyen munkát végeztek az elmúlt 1-2 hónapban, a színházakban ugyanis az a gyakorlat, hogy kb. egy-másfél hónapnyi munkába kerül egy színmű színpadra állítása. Ebben benne van a szövegtanulás, ha tánc is szerepel a színdarabban, akkor annak a begyakorlása is, valamint a díszletek elkészítése. És ha nagyon bonyolult színdarab kerülne is színre, akkor is egy-másfél hónap marad a felkészülésre, csak ezekben az esetekben növekszik a feszültség a munka folyamán.

– Említette a díszleteket. Ezeket hol készítik vagy készíttetik el?

– A díszleteket többnyire a rendező vagy a díszlettervező álmodja meg. Általában legyártatjuk az elemeket különböző kárpátaljai szakemberekkel, a famunkákat például asztalosokkal, az utolsó simításokat pedig – például egy kis pácolást, egy kis festést – mi végezzük el rajtuk itt, a színház területén. És hogy mennyire nehéz a dísz­letek elkészítése? Vannak bonyolult díszletek, melyeket nehéz elkészíteni, illetve egyszerűek, melyeket könnyen meg lehet csinálni. De az előadások szempontjából nem a díszlet a legfontosabb, hanem a színész a színpadon, elsősorban pedig a közönség a nézőtéren.

– A mostani időkben, amikor nagyon sok földink külföldön kénytelen munkát vállalni, és hónaphosszat a határokon túl dolgozik, a társadalom pedig atomizálódik, az emberek magukba fordulnak, nehéz őket kimozdítani az otthonukból, nem csökkent a színházlátogatók száma?

– Nem csökkent a számuk, nagyon sokan szeretnek színházba járni, mindegyik előadásunk teltházas, ami a szervezőnknek, Sin Edinának köszönhető, aki lankadatlan lelkesedéssel szervez, egyeztet, s így széles e Kárpátalján mindig nagy létszámú közönség előtt léphetünk fel. Otthonunk, a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház mellett fellépünk Ungváron, a Kárpátaljai Megyei Ukrán Zenei-Drámai Színházban, a Munkácsi Drámai Színházban, a Nagyszőlősi Járási Művelődési Házban, a Viski Nagyközségi Művelődési Házban, a Técsői Járási Művelődési Házban, és más kultúrházakban is. Megjegyezném viszont, hogy nagyon sok művelődési ház borzasztó állapotban van, ami pedig a fűtést illeti, hűvös időben jéghideg kultúrházakban lépünk fel, például Dercenben, Técsőn, Nagyszőlősön, és csak a három említett színházban van fűtés… De a közönség akkor is eljön, ha hideg művelődési házakban játszunk.

– Milyen színdarabokat kedvel inkább a közönség: vígjátékokat vagy drámákat?

– Tekintettel az ukrajnai politikai és gazdasági helyzetre, melyek nem adnak okot sok örömre, az emberek szívesebben néznek vidámabb stílusú színműveket, hogy legalább egy kis időre elfelejtkezzenek a súlyos problémáikról, és felüdüljenek.

– Külföldi fellépések?

– Meghívásos alapon utazunk a határon túlra előadni színdarabjainkat. A többi, magyar kisebbség által is lakott területek közül a Felvidéken legutóbb egy éve, Erdélyben három esztendeje, a Délvidéken pedig még korábban léptünk fel. Viszont állandó résztvevői vagyunk a magyarországi Kisvárdai, illetve a Zsámbéki Színházi Fesztiválnak.

– Az idén milyen színműveket terveznek előadni?

– Tovább játsszuk a már eddig is játszott színdarabokat, a Liliomfi XI. évadja is a színpadon van, a húsvét alkalmából pedig aktualitást nyert Verebes Ernő Gerendák c. színműve is, mely a nagyhéten játszódik, ezért most ezt is bemutattuk itt, Beregszászban.

 – Megkerülhetetlen a kérdés: az új nyelvtörvénytervezet értelmében – mely már „átment” a Legfelső Tanács kulturális bizottságán – a nem ukrán nyelvű színházi előadásokat az államnyelven kellene feliratozni. Mit szól ehhez?

– Színházi fesztiválokon bevett gyakorlat, hogy idegen nyelvű előadásokat feliratoznak, de egy nemzetiségi színház hétköznapjaiban ez túlzás lenne.

– Mennyiben segíti önöket anyaországunk, és miként tudnak megélni a bevételeikből?

– Magyarországnak köszönhető a létezésünk, az is, hogy lehetővé vált épületünk mostani felújítása. A bevételeink viszont nem éppen magasak. A lelkesedésünk és főleg az elhivatottságunk visz minket játszani.

– Mit tekint a színházuk legfőbb feladatának? És mit jelent számukra az a tény, hogy nemzeti jelentőségű intézménynek számítanak?

– Mi a legfontosabb feladatunk? Hogy ne húzzuk le a rolót. Értékközvetítő, kultúramegőrző szerepet töltünk be. Nem lehet kérdéses létünk fontossága. És a Felső-Tisza-vidéken, ahol szórványban vagy nyelvszigeteket alkotva élnek a magyar közösségek, még nagyobb szükség van arra, hogy magyar nyelven játsszunk színműveket a magyar közönségnek. A nemzeti jelentőségű intézmény cím pedig arra kötelez minket, hogy rendületlenül álljunk a helyünkön, és tegyük a dolgunkat.

Lajos Mihály

Nem eszik olyan forrón a kását – odébb van a katonák betelepítése Beregszászba

A földtulajdoni papírok tisztázása is hónapokat vehet igénybe, az egykori katonai objektumon uralkodó katasztrofális állapotok aligha teszik lehetővé a tervezett mintegy félezer katona közeljövőben történő befogadását.

– A Beregszászi Városi Tanács képviselői március 28-i ülésükön megszavazták, hogy megkezdik a Bohdan Hmelnickij utcában található egykori kaszárnya állami tulajdonba történő átadásának előkészületeit – tudatta Babják Zoltán, a város polgármestere az említett megbeszélést követően.

A közösségi oldalakon nagy felháborodást váltott ki az eset, a lakosok a város eladásával vádolták meg a tanácstagokat, s könnyelmű döntésüket rótták föl. De miről is szavaztak valójában?

– A tanács arról hozott döntést, hogy utasítja a városháza illetékes osztályait, hogy térképezzék fel az adott objektumot: készítsenek állapotfelmérést, környezetvédelmi leírást, s pontosítsák, hogy mely területeket privatizálták már és mi maradt kommunális tulajdonban – mondta a Kárpátalja.mának Darcsi Karolina, a városi tanács közös magyar frakciójának vezetője.

A képviselő leszögezte: a vádakkal, pletykákkal ellentétben egyelőre nincs szó a terület katonai tulajdonba történő átadásának megszavazásáról. Az ukrán hadügyminisztérium hivatalos levélben kérte be az adott objektummal kapcsolatos adatokat, melyeket a városi tanács köteles kiszolgáltatni.

Az Ukrán Fegyveres Erők Nyugati parancsnoksága még korábban kezdeményezte a kommunális tulajdonban lévő egykori laktanya visszaszolgáltatását. Terveik szerint Ukrajna Védelmi Minisztériuma 2019-ig felújítaná a romos épületeket, és lehetővé tenné mintegy 600 katonacsalád beköltöztetését a városba. Ennek fényében biztosak lehetünk abban, hogy a hadügyminisztérium nem formaságból kéri be a területtel kapcsolatos adatokat, s előbb utóbb előáll a terület katonai tulajdonba történő visszaszolgáltatásának igényével. A folyamat azonban nem megy egyik lépésről a másikra, a teljes kivitelezés pedig – az ukrajnai léptékeket ismervén – nem éveket, évtizedeket is várathat magára.

– A dokumentumok előkészítése, a terület kataszteri számmal történő ellátása Kijeven keresztül működik. Egy hosszú folyamat, mely a legjobb esetben is legalább egy fél évet vesz igénybe. Ha ez megtörtént, azután kerülhet napirendre a helyszín átszolgáltatásának kérdése – mondta a képviselő.

Ha megtörténik az elkerülhetetlen, s katonai tulajdonba kerül a terület, több milliárd hrivnyás felújításra lenne szükség, hogy lakhatóvá és kiképzésekre alkalmassá tegyék az objektumot. A tátongó államkassza, valamint az ukrajnai kivitelezők feneketlen zsebei funkcionális analfabetizmusa garancia lehet arra, hogy a beregszászi elkerülő út megépítéséhez, vagy az asztályi határátkelő felújításához hasonló ütemben valósuljon meg a projekt. A késlekedő megvalósítással ez esetben aligha nem a lakosság is elégedett lenne.