– Az Ungvári Főkonzulátus már 2017-ben megkezdett egy közlekedésbiztonsági akciósorozatot Kárpátalján – tudtuk meg Buhajla József főkonzultól.
– Láthatósági mellényeket osztottunk ki a Nemzeti Rendőrség, valamint iskolások számára, hiszen az itteni közlekedési morál és az utak állapota is katasztrofális. Rendkívül sok a baleset, számos helyen nincs közvilágítás, a gyalogosok és kerékpárosok nagy részén nincs láthatósági mellény és nincsenek kivilágítva. Az első kezdeményezés is sikeres volt, így amikor Gál Natália jelentkezett nálam, hogy lenne egy megvalósítandó ötlete, természetesen igent mondtam. Az ötletet jeleztem dr. Grezsa István kormánybiztos úrnak, aki szintén azonnal rábólintott, és elkezdődött az előadások előkészítése, amit Natália végzett. Így harminc kárpátaljai magyar óvodát és általános iskolai első osztályt érintő interaktív tanmese előadássorozat indult a támogatásunkkal. A project 2017. december 1. – 2018. május 1. között kerül megvalósításra – nyilatkozta a főkonzul.
Február 28-án a Közlekedj okosan interaktív tanmese eljutott a Nagyszőlősi 8. számú Óvoda magyar csoportjába is. A kis nebulók izgatottan várták az előadók érkezését. A tanmese egy kétszereplős játék, melyben Kamilla (Gál Natália) és Frici (Ferenci Attila) bohócok interaktív előadás formájában egy történetet elmesélve Cipócska kalandjairól, a közlekedés szabályaira oktatják a gyerekeket. Az óvodások élvezték az előadást, tapsoltak, örömmel válaszoltak a kérdésekre. Szívből jövő mosollyal jutalmazták a nagyszerű színdarabot.
Az előadás végén Gál Natália színésznővel beszélgettem:
– Nagy öröm volt számunkra, hogy a főkonzul úr támogatásával megvalósulhatott ez a kárpátaljai körút, melynek keretén belül egy szláv keretmese került átdolgozásra, melyhez néhány kedves kis dalt is írtam. A gyerekek nagyon élvezik az előadást, azt tapasztaltuk, hogy eddig minden helyszínen nagy örömmel fogadtak bennünket. Az óvodások legtöbbje, ha láthat is színházi előadást, azt csak ukrán nyelven teheti meg. Itt pedig lehetőségük van anyanyelvükön, oktató célzatú darabot látni. Azt vallom, hogy magyarok vagyunk, így a magyar kultúra ápolójaként értéket kell nyújtanunk, tennünk kell a magyarság megmaradásáért, az anyanyelvünk megőrzéséért.
Bocskor Zita
Kárpátalja.ma